kstar energiatároló, zöldenergia, power charge

Mariusz Czachorowski, a KSTAR technológiai támogatásért felelős vezetője

A KSTAR az energia felhasználásának több területén már jó ideje elismert márkának számít nemzetközi szinten – többek között ilyen a szünetmentes áramforrások, klímaberendezések, adatközponti megoldások piaca. Emellett pedig komoly szereplő a fotovillamossági területen is, 30 éves múltját KSTAR New Energy márkanév alapján értelmezik újra.

KSTAR

„Európában viszonylag új névnek számítunk, de néhány EU-régióban nagyon gyorsan ismertséget szereztünk”

Mariusz Czachorowski

„Eddig főként más márkanevek alatt jelentek meg az általunk készített eszközök, de eljött az idő arra, hogy saját néven is aktívan részt vegyünk a piacon. Jelenleg erős verseny tapasztalható, de az elérhető márkák közül sokan harmadik fél által készített modelleket kínálnak – mi épp azzal szeretnénk még nagyobb ismertséget szerezni, hogy hat meglévő gyárunkra, nagy kutató-fejlesztő központunkra támaszkodva mi magunk hozzuk be a minőségi termékeket”. A vállalat már a közép-kelet európai piacon is aktívan terjeszkedik.

Lakosságtól az ipari felhasználókig

Mariusz Czachorowski szerint a siker egyik záloga az, hogy az egyre bővülő megújulóenergia-piacon olyan alternatívákat kínáljanak, amelyek testre szabhatóak. „Az ezredforduló táján az energiaszektor még egy zárt világnak számított és csak a legnagyobb piaci szereplők fértek el benne. A napelemes rendszerek azonban elérhetővé tették az energiatermelés világát minden szegmens számára, így ma már bárki alacsonyabb árakat és nagyobb függetlenséget érhet el. A jelenlegi energiatároló rendszerek többféle működési módon alapulhatnak és egyben védelmet nyújthatnak a hálózati áramkimaradások esetén is, hiszen az eszközeink beépített biztonsági tartalékot kínálnak.”

Fókuszban Közép-Európa

A KSTAR tavaly októberben nyitott CEE központot és szervizt Krakkóban kifejezetten azért, hogy a közép-európai ügyfelek számára is a lehető leggyorsabb kiszolgálást nyújthassa. A cég által gyártott eszközök eleve úgy készülnek, hogy megfeleljenek az európai normáknak. „Világszerte sokféle komoly szabályozás vonatkozik erre a termékkategóriára, Európa sem kivétel. A TÜV-tanúsítvány alapján működő üzemeinkből kikerülő eszközeink eleve megfelelnek ezeknek, de ha bármilyen változtatásra lenne szükség, a fejlesztőközpontunk gyorsan meg tudja ejteni a szükséges átalakításokat” – foglalja össze Mariusz Czachorowski. „Ezzel összhangban a szerviz is biztosított az európai felhasználók számára. Alapvetően az adott országban működő installátor az első számú kontakt garanciális esetekben, de a statisztikáink szerint nagyon alacsony a meghibásodási ráta. Ha mégis szükség lenne valamilyen utólagos beavatkozásra, az installátor segítségével gyorsan eljut a berendezés az európai szervizközpontunkba.”

kstar energiatároló, power charge

KAC50DP/BC100DE – Üzleti és Ipari felhasználóknak

KAC50DP/BC100DE típus igazi mindentudó, hiszen az 50kW-tól 1MW-ig terjedő projektek minden szintjén ideális, ezáltal háztartásoktól ipari felhasználásig választható. Már külsőre is látható egy fontos előnye: a kész berendezés ugyanis alig kér helyet, mindössze 1,1 x 1,1 méteres alapterületet igényel és 2,4 méter magas. Fontos, hogy nem is kell neki helyet szorítani az épületben, hiszen kültéri működésre tervezték: távvezérléssel anélkül is felügyelhetjük, hogy ki kéne menni hozzá, de az időjárási körülményeknek is ellenáll IP65-ös víz- és porálló kialakításával.

Mivel az akkumulátorok ideális működéséhez állandó hőmérsékletre van szükség, a KSTAR invertere beépített légkondicionálót és integrált fűtést is tartalmaz. A hőkamerás vizsgálatok szerint az akkumulátorok között legfeljebb nagyjából 1 Celsius-fokos hőmérsékletkülönbség jelentkezhet. A biztonság sem elhanyagolható, a teljeskörű akkumulátor-felügyelet képes vészhelyzetben azonnal lekapcsolni a berendezést, a többzónás oltórendszer pedig gyorsan és hatékonyan lép akcióba szükség esetén.

A méretezés is nagyon egyszerű: a rendszer kialakításakor látható, milyen energiamennyiségre tervezünk, és az alapvetően 50kW-os inverterből akár 20 is összekapcsolható egy moduláris rendszerbe, ami 1MW teljesítményt és akár 4MWh kapacitást biztosíthat.

All-In-One BluE – Lakossági felhasználóknak

Míg a KAC50DP/BC100DE főleg modularitásával jelenthet megoldást azoknak, akik a későbbiekben akár bővíteni is szeretnék napelemes rendszerüket, vagy ipari felhasználásra választanak invertert, a kisebb háztartások számára a gyártó egy olyan modellt kínál, amely méretében és működési mutatóit tekintve egyaránt a legjobb ár-érték arányt mutatja. Az All-In-One BluE háromféle modult tartalmaz, az invertert, az áramelosztót és egy dupla akkumulátort, amelyek egyetlen, kifejezetten kevés helyet foglaló, kültérre is könnyen telepíthető egységet alkotnak – az elegáns, fehér doboz a faltól mindössze 24 centiméterre áll el, összes helyigénye is csupán 0,15 négyzetméter, tehát nem kell azon gondolkodni, hol szorítunk helyet egy nagy és nem épp szembarát elektromos eszköznek.

A számítástechnikában használt “plug and play” kifejezés alkalmazásával az All-In-One telepítése is gyermekien egyszerű, akár szakértelem nélkül is elvégezhető – ráadásul, mivel egy modul sem lépi túl az 50 kilogrammos határt, egy ember is könnyedén kicsomagolhatja és összeállíthatja. Ennek ellenére a biztonság itt is elsőrangú, egy tripla megszakítós rendszer gondoskodik arról, hogy bármilyen probléma esetén az inverter azonnal lekapcsoljon. A CATL hosszú élettartamú akkumulátoraival pedig biztosak lehetünk abban, hogy akár 10 évig ne is kelljen a kapacitás csökkenésével számolnunk. A kompakt berendezés szintén IP65 védelmet kapott, ezért nem kell aggódni a por és a víz káros hatásaitól sem. Az átfolyó és eltárolt áram minden adatát pedig folyamatosan követhetjük a mobilos alkalmazásban, hogy a lehető leghatékonyabban használhassuk a háztartásban.

Az oldalunkon már bemutattuk részletesen is a KSTAR rendszereit.

Forrás: index.hu